Református esküvő - Székesfehérvár

Milyen papírok szükségesek a református esküvőhöz?
 -Keresztlevél 
 -Személyi igazolvány
  FONTOS, hogy a házasságkötés polgári bejegyzésének
  időpontja meglegyen.

 Megválaszthatjuk-e esküvőnk napját és időpontját?
 A legtöbb gyülekezetben az esketések időpontja általában
 szombati napra esik, de lehetőség van arra is, hogy ettől eltérő
 időpontban kerüljön sor a templomi szertartásra. Mivel előkészület
 is tartozik hozzá, 3-4 hónappal előre tisztázni szükséges a pontos
 időpontot. Arra is gondolni kell, hogy egy-egy szombatra több
 esküvő is juthat.

Ha egyikünk sem tagja a Református Egyháznak, akkor lehet-e egyházi esküvőnk?
Csak bizonyos feltételek teljesülése esetén. A Református Egyház
megkívánja, hogy legalább a jegyespár egyik tagja tartozzon a
Református Egyházhoz. Lehetőség van arra, hogy együtt vagy
külön-külön bejelentkezzenek egy keresztelői és egyben felnőtt
konfirmációi tanfolyamra, amely fél éven át heti egy estét igényel.
Itt a keresztény hit alapigazságait, illetve azt lehet megismerni,
hogy a Teremtő hogyan tervezte meg a boldog emberi életet.
E bejelentkezést követően már megtörténhet a református esküvő,
amelyet követ majd a tanfolyam végén a felnőtt keresztség,
illetve konfirmáció.

Székesfehérvári Református templomok:

Budai út 113. 

Batthyány u 9.





Széchenyi u

Különböző vallásúak is köthetnek itt házasságot?
Igen. A Református Egyház Isten áldását adja a párra, ha az egyik
fél református vallású, s úgy döntenek, hogy református szertartás
szerint kötik össze az életüket. Ha a másik fél ragaszkodik hozzá,
hogy egyházának szolgálattevője (lelkésze, papja) is vegyen részt
a szertatásban, akkor ökumenikus esküvőről beszélünk.

Kell-e valamilyen tanításon részt vennie a párnak,
és ez mit tartalmaz?
Amennyiben meg van keresztelve, illetve konfirmált is a pár, ebben
az esetben egy két alkalomból álló előkészítőre kell eljönniük, amit
úgy hívunk, hogy jegyesoktatás. Ezen a boldog házasság titkairól,
az eskü jelentőségéről, a szertartás menetéről és több, praktikus
tudnivalóról esik szó.

Mennyibe kerül?
A Református Egyházban az egyházközségek felelős vezető
testületei, a presbitériumok határozzák meg a mindenkori
tiszteletdíjak, illetve költségtérítések mértékét. Kérésre
költségmentesen is elvégzik a lelkipásztorok az esketési
szolgálatokat, de általában nem jelent gondot a családoknak a
kántori, illetve lelkészi tiszteletdíj, valamint a templomtakarítási
költség rendezése. 

Hogyan zajlik a szertartás?
Az esküvő napján a pár polgári értelemben már, mint férj és
feleség érkezik a templomba, s kérik házasságukra a
Szentháromság Isten áldását. Az esküvőnél megvan a kötött
szertartás, a liturgia. Természetesen kisebb változtatásokat
lehet kérni, ami a Református Egyház tanításával nem ütközik,
ezt a lelkésszel kell megbeszélni. A református esküvői szertartásra
ugyanaz a puritánság a jellemző, mint magára a református
istentiszteletre.

A Református Egyháznál rendkívül fontos, de nem szentség a házasság. Nem a lelkész és nem az egyház köti meg a házasságot (mint ahogy ilyesmiről a Bibliában sem olvasunk), hanem az két felnőtt ember tudatos szeretet-szövetsége.
Azért mennek a templomba, hogy e felelősségteljes döntésükre kérjék Isten áldását, s Benne bízva járják végig („holtomig vagy holtodig”) a közös utat.

 A református házasságmegáldó istentisztelet szertartása:
     • A lelkipásztor a templom kapujában (Budai út, Maroshegy)
       vagy a templom melletti Gyülekezeti Központban (Széchenyi utca)
       fogadja a házaspárt és orgonaszó vagy a gyülekezet éneklése
       közben bevezeti őket a templomba.
     • Az áldást kérő házaspár a násznagyokkal (tanukkal) az Úr
       asztala elé áll. 
     • A lelkipásztor bibliai idézettel köszöntést mond, majd elhangzik egy
       ének.
     • Az ének elhangzása után a lelkipásztor egy bibliai ige alapján   
       igehirdetést tart a házasság bibliai értelméről, azaz elmondja,
       milyen ígéretei vannak Istennek a hívő házastársak részére,
       továbbá miért hivatás a keresztény házasság, illetve mit vár a
       házasság Alkotója a házastársaktól?

Az igehirdetés után következik a házasfelek kézfogása („Fogjátok meg
egymás jobb kezét”) és a református házassági esküszöveg hangos
elmondása a lelkipásztor után, aki azt mondatonként előre mondja.

Az igehirdetés után következik a házasfelek kézfogása
(„Fogjátok meg egymás jobb kezét”) és a református házassági
esküszöveg hangos elmondása a lelkipásztor után, aki azt
mondatonként előre mondja.

Az eskü elmondása és ahhoz kapcsolódó rövid pásztori intelem
után kerül sor a hálaadó és könyörgő imádságra, melyet a Miatyánk
közös elmondása zár le.
Ekkor felhangzik a lelkipásztor ajkán az apostoli áldás.
Ezután következik a Biblia vagy egy bibliai üzenetű könyv, illetve
az emléklap átadása.

A gyülekezet éneke vagy orgonaszó közben a házaspár -
esetleg a lelkész vezetésével kivonul a templomból és a
templomajtóban fogadja a rokonok, barátok jókívánságait.

Lehet díszíteni a templomot?
A templomot az esküvőre ízléses, nem túl hivalkodó virágdíszbe
öltöztetik a családok, megtisztelve ezzel a jeles eseményt, de ennek
időpontját legalább egy héttel előre egyeztetni kell. Ha az esküvő
még ünnepélyesebbé tételére valakinek más ötlete támad, szívesen
meghallgatják, s ami illik egy templomi alkalomhoz, az meg is
valósítható.

Bejelentkezés
A bejelentkezéshez nem kell mást tenni, mint időpontot egyeztetni egy
személyes találkozóra.
SZÉKESFEHÉRVÁRI REFORMÁTUS
EGYHÁZKÖZSÉG LELKÉSZI HIVATALA
8000 Székesfehérvár Széchenyi utca 16.

Hivatali órák: Hétfőtől - Péntekig: 8.30 - 12.30;
Vasárnap: 8.30 -10.00 11.00 -12.00
Tel.: 22/312-785; Fax: 22/398-719;
Mobil: 30/630-8801;
E-mail: hivatal@albaref.hu

További hasznos információkat olvashatsz a
www.albaref.hu, www.reformatus.lap.huoldalakon.